|
109 év telt el a genfi tragédia óta
2007.09.09. 20:30
„Az ő valódi lényét, a személyéből áradó megkapó bájt semmilyen véső és semmilyen ecset nem képes még csak érzékeltetni sem; bája olyannyira személyéhez kötött, hogy kifejezhetetlen ezekkel az eszközökkel. Tovább fog élni, ha nem is a történelemben, de a legendákban…” /Fürstenberg grófnő/ Tragédia Genfben (1898)
Erzsébet és legszűkebb kísérete szeptember 9-én érkezett meg Genfbe, a Beau-Rivage Szállóban szálltak meg, természetesen ismét Hohenembs grófnő és kísérete címen.
Másnap délelőtt rövid vásárlás következett. A kíséretet már előreküldték vonaton Caux-ba. A terv az volt, hogy a két hölgy egy inas kíséretében a 13 óra 40 perckor induló hajóval tér vissza az üdülőhelyre. A hajóállomás néhány száz méterre volt a szállodától. Fél kettőkor léptek ki a szálloda kapuján. Hirtelen egy fiatalember rohant feléjük, fellökte Erzsébetet, aztán elszaladt. Járókelők segítették fel az ismeretlen hölgyet, aki angolul és franciául köszönte meg szívességüket. A másik hölggyel valami idegen nyelven kezdett beszélni – mi jól tudjuk: magyarul. Erzsébet arra gyanakodott, hogy a fiatalember az óráját akarta elvenni. Mindenesetre a hajóhoz siettek, amely menetrend szerint el is indult. Röviddel az indulás után Erzsébet elájult. Sztáray grófnő megoldotta a ruházatát, hogy magához térjen. Szép kora őszi nap volt, meleg napsütéssel. Az udvarhölgy azonban a fűzőn kis lyukat vett észre, ahonnan vér szivárgott. Sztáray Irma azonnal a hajóhídra ment, közölte a kapitánnyal, hogy az alélt hölgy Ausztria császárnéja, sürgős orvosi segítségre van szüksége. A hajó azonnal visszafordult a kikötő felé. Erzsébetet székekből hevenyészve összeállított hordágyon vitték vissza a szállodába, abba a szobába, ahonnan elindult. A szállodához közel lakó Moray nevű orvos azonnal ott termett, később egy másik orvos Mayor professzor. A szálloda egyik vendége angol ápolónőjét küldte. Az orvosok azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A későbbi vizsgálat kiderítette, hogy a merénylő egy jól kihegyezett reszelővel szúrta szíven áldozatát. A reszelő csak a szívburok kis részét ütötte át, s a vér igen lassan folyt ki. Ezért tudott Erzsébet még felmenni a hajóra, sőt, ott egy pillanatra magához is tért, azt kérdezte, hol van, aztán megint elájult.
A mai orvostudományi ismeretek mellett talán még meg lehetett volna menteni az életét, hiszen a sebesülést szinte pillanatok alatt észrevették. Az akkori ismeretek szintjén azonban nem lehetett már rajta segíteni. A szobában ravatalozták fel.
A királyné haláláról azonnal értesítették az uralkodót, aki éppen Lőcsére készült, hogy megtekintse az ottani hadgyakorlatot. Paar grófnak, a király főhadsegédének jutott a szomorú feladat, hogy az idős (68 éves) császárral közölje a gyászhírt. Ferenc József állítólag felsóhajtott.
„Csak semmitől sem maradok megkímélve ezen a világon! Megfoghatatlan. Erre az iszonyatos csapásra nem voltam előkészülve. Ez életem legkeservesebb órája. Hogyan gyilkolhatták meg azt az asszonyt, ki soha senkit sem bántott, és mindig csak jót tett!”
A szemtanú szerint Ferenc József ezután hosszasan zokogott.
Délután öt és hat óra közt érkezett az első hír Budapestre. Kétkedve fogadták a szörnyű hírt mindenfelé. Nem hitték, nem hihették a rémes valót. Csak jóval később jelent meg a távirati iroda különkiadása, és azzal lesújtó megerősítést nyertek az addig bizonytalan hírek.
Jókai Mór a következőket írta a Nemzet című folyóiratban:
„Oly hihetetlen a rémhír, hogy nem bírjuk összeegyeztetni a Gondviselésbe vetett hitünkkel. Hogy egy országnak az őriző angyalát, egy szentet meg tudott ölni egy ördög, egy démon, kit az alvilág a történelem átkos megzavarására szült.”
A királynét szeptember 17-én helyezték végső nyugalomra a bécsi kapucinusok kriptájában.
Európa minden fejedelmi udvarában gyászt rendeltek el. A bécsi udvarban a gyász szeptember 17-től kezdve fél esztendeig tartott. Az első két hónapban a legmélyebb, a következő két hónapban a mély, s az utolsó két hónapban a kisebb gyász. A hivatalos gyász 1899. március 15-én ért véget.
A véghez leginkább illő szavakra Carmen Sylva – román királyné – talált rá:
"Erzsébet halála csak a világ számára volt szörnyű, neki magának azonban szép, csöndes és nagyszerű volt, mert megpillantotta a szeretett, nagy természetet, s fájdalom nélkül, békében távozott.
Ő egyáltalán semmi nem akart lenni a világ számára, még halálában sem. Egyedül akart lenni, észrevétlenül elhagyni a világot, amelyből oly gyakran elmenekült, nyugalmat keresve, szüntelenül a magasabb, tökéletesebb felé törve."
Erzsébet váratlan és megdöbbentő halála után kezdődött "újabb" élete. Magyarországon legendává vált.
* * *
Források:
Rubicon 2007/2
J.D.C. – Sisi avagy a végzet
Wikipédia
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
